Miért fontos, hogy mások mit gondolnak rólunk?
Vélemény, előítélet, kritika. Ezek azok a dolgok, amelyek nap mint nap “körülölelnek” minket. Szeretnénk mindenkiben jó benyomást kelteni, próbálunk minden társadalmi normának megfelelni. Igyekszünk felzárkózni a “kaszthoz”. De miért is?
Amikor arról van szó, hogy én mit és miért csinálok másként, akkor mindig ez a szám jut az eszembe. Ha csak a szöveg denotátumát nézzük, úgy is értelmezhetnénk, hogy elítéli a különbözőségeket, azonban a konnotációja természetesen más, épp a másság, a többség szempontjából esetleg devianciának minősülő magatartásformák elutasítását ítéli el és figurázza ki.
Mióta világ a világ, mindig voltak hangadók bizonyos csoportokban. Az iskolában mindig van legalább egy olyan “menő” fiú, vagy lány az osztályban, aki megmondja a tutit. Hogy mit hogyan kell és hogyan nem kell csinálni. És a nyájszellem érvényesül, és nagyon sokan követik. Van, aki azért, mert elhiszi, hogy neki van igaza, és van olyan, aki meg azért, hogy ne lógjon ki a sorból. Miért is baj az, ha valaki nem átlagos? Az a jó, ha mindent úgy csinálunk, ahogy elő van írva? Az a trendi, ha a számítógépen embereket öldöklünk, 14000 követőnk van Instán, Converse cipőnk és legalább egyszer úgy berúgtunk, hogy azt sem tudtuk, hogy hol vagyunk? Az menő, ha nem ülünk le otthon tanulni?
Soha nem értettem meg azt, hogyha valaki tudja, hogy mi a jó neki, miért nem azt csinálja. Ezt leginkább a fiataloktól kérdezem, akiknek még nem kell eltartaniuk a családot, viszonylag függetlenek. Az idők folyamán mindenkiben kiépül egy fontossági lista, egy olyan rendszer, ami bennünk él, és a lelkiismeretünk megmondja, hogy mi jó, s mi nem jó, mikor hozunk jó döntést, s mikor kellene inkább másként döntenünk. Van a dolgokról véleményünk. És igen, megesik az, hogy nem teljesen helyes az elgondolás, de akkor is, van legalább valami elképzelésünk a dolgokról.
Már óvodás koromban utáltam azokat a dolgokat csinálni, amiknek nem volt értelme. Világ életemben utáltam rajzolni. Az óvoda pedig erről szólt, folyamatosan kellett valamit rajzolni, ami aztán kikerült a falra. Nem értettem ugyan, hogy miért, de mindig rajzoltam valamit. Mély utálattal tettem ezt, mivel nem szerettem, nem kötötte le a figyelmemet, s nem okozott nekem élvezetet. A rajzaim attól még kint voltak alkalmanként az óvoda falán, s anyáék már mérföldekről tudták, melyik az enyém. Én azt mondanám, hogy a vonalvezetése modern volt. 🙂 Mégis elvégeztem az óvodát, szín jelessel, fekete pontot nem kaptam, pedig gyakran voltam én a fekete bárány, legalábbis ilyen szempontból.
Kisiskolásként mindig untam huzigálni a vonalakat. Ki lehetett engem kergetni a világból azzal, hogy fél oldalnyi egyenes, félegyenes vonalat kellett egymás mellé írnom. Jelentem, megtanultam írni, ismerem a betűket. És nem is írok olyan nagyon csúnyán.
Legyen ez a két banális példa elég arra, hogy rámutassak, én igenis, kilógok a sorból. Kisebb koromban ez még nem volt annyira hangsúlyos. Beálltam én is a “tornasorba”, bakot nem tanultam meg ugrani, viszont egy hónappal ezelőtt megkergetett egy kutya, s lazán átugrottam kínomban a kerítést. Vagyis annak ellenére, hogy nem úgy csináltam bizonyos dolgokat, ahogyan azt elvárták volna tőlem, végül a legtöbb esetben ugyanoda jutottam.
Aztán ahogyan nőttem, egyre jobban körvonalazódott az, hogy én igenis szeretem felhangosítani a gondolataimat. Ami néha fárasztó volt a környezetem számára, és tudatosan megtanultam néha hallgatni, de még így is elégszer elmondtam a véleményemet a dolgokról. Bennem mindig az van, hogyha az embernek nincsen véleménye és célja, akkor csak sodródik az árral, és nem tudja beteljesíteni a vágyait.
Lényegében arra szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy ne féljetek valamit másként csinálni. Főleg, ha tudjátok róla, hogy jó, s benneteket előrevisz. Ha te inkább rózsaszín iPhone-t vennél, pedig fiú vagy, akkor ne habozz, árában ugyanannyi, és régebben a rózsaszín férfiszín volt. Ha viszont neked inkább az a fontos, hogy jókat egyél, s élvezd az életet, akkor ne költsd csak azért a pénzedet ruhákra, mert a társaid “azt várják el tőled”. Ezek mind olyan dolgok, amelyek csak rád tartoznak, és azt kell elősegítsék, hogy Te érezd jól magad.
Hiszen, ha tehetsz így is, miért tennél másként?