Share-t nyomtam, mielőtt gondolkodtam volna…
A minap érkezett egy levél egy kedves olvasónktól. Mivel személyes tapasztalatát osztotta meg velünk, így arra kért, hogy ne közöljem a nevét. A cikk érdekes, és tanulságos tapasztalatot oszt meg, érdemes egy pillantást vetni rá!
Mindenkinek megvolt az az időszaka, amikor keveset gondolkodott azon, hogy mit is osszon meg magáról a közösségi médiában. Vannak, akik még most is ezt a korszakukat élik. 🙂
Nekem is megvolt. Valamikor 14-15 éves korom környékén. Amiről én úgy gondoltam, hogy vicces, érdekes megosztottam. Ezért a falamat visszatekerve azokra az időszakokra, próbálom menteni a menthetőt. Vagyis már egyre kevésbé van mit, de én azért töretlenül próbálkozom. A Facebookot akkoriban én használtam, azóta azt érzem, hogy ő használ engem. Kicsit kifutott a gyeplő a kezemből. Nem tudom, hogy tudnám azokat a fránya bulis képeket letörölni, azokat amelyen annyira illuminált állapotban vagyunk, hogy nem szeretnénk, hogy a szüleink meglássák… Erre kiposztoltuk 500 embernek, egyetlen kattintással. A Facebook nagy szabadságot ad, adott a szabad információáramlás, ám akkoriban ennek csak az előnyeit láttam, s ki is használtam. Mindenkit bejelöltem 1000-rel ismerősnek, s versengtünk anno, hogy kinek van több ismerőse. Feltettünk mindent (mint ahogy fentebb olvasható, olyan dolgokat is, amiket azóta megbántunk), ami szerintünk jó volt. Aztán közben felnőttünk, s rájöttünk, hogy ez mennyire nem volt okos dolog. Vajon minket a szekusakták helyett majd a Facebook-profilunkkal fognak nyomorgatni itt-ott?
Az emberi kapcsolatok jobbá tételére építették ki a Facebookot, de már régóta nem javítja. Nézzünk csak körül! Hány ember írja ki az idővonalára, hogy elege van az ismerőse szarságaiból. Abból, hogy mindenféle főzéses, meg politikai cuccot kipakolnak. Leírják keresetlen véleményüket, megosztják, belájkolják, feltöltik, kitöltik, eltöltik… Biztos, hogy a Facebook egy olyan pozitív része az életünknek? Biztos-e az, hogy több előnnyel szolgál, mint hátránnyal? Nem érezted még azt, hogy jó lenne leszállni róla, hogy nem a csoportok között nézelődni, hogy mikor tölt fel valaki valami irtó fontos dolgot, amit majd holnap számon kérnek tőled, vagy nem a chat-headek között keresgélni, várni, hogy rád írjon ő? Annyira előnyös ez? Annyira jó, hogy valaki azáltal képzel el téged, ahogyan te azt magad a profilod által mutatod?
Én amikor ráébredtem erre (ennek van már 2 éve), rögvest sokkal tudatosabbá tettem a Facebook-felhasználási szokásaimat. Nem osztottam meg olyan dolgot, amiről nem voltam biztos, hogy 5-10 év múlva is ugyanazt fogom gondolni róla, nem írtam le mindenhova a véleményemet, elvégre kit érdekel, nem töltöttem fel magamról, s a magánéletem legintimebb zugáról fotókat. Mert nem tartozik senkire. Mert nem akarom, hogy valaki a képernyő túloldaláról bíráskodjon rólam. Elvégre most már felnőtt(ebb) ember vagyok, munkahelyem van, munkatársaim, akikkel ismerősök vagyunk… S nem fogom az orrukra kötni, hogy tegnap este éppen egy nagyon jó baráti beszélgetés részese lehettem. Se arról, hogy mi a véleményem róluk, a munkájukról, s a cégpolitikáról.
Vajon hol a határ a tudatos felhasználó és a bevállalós között? Mikor használjuk ki a közösségi média adta lehetőségeket, és mikor használja ki az a jóhiszeműségünket?
Én választ a feltett kérdésekre nem tudok adni. Hátha Ti majd igen…