„Mindenki másképp csinálja!” – Pop Tamás vendégposztja
Jelen pillanatban nem éppen arra tart az életem, amerre terveztem, sokat változott a felfogásmódom, a véleményem a világról és sok más, amit sorolhatnék. Ez volt a publicisztikám ötletadója. Arra lettem kíváncsi, hogy más egyetemistáknak, hogyan alakul az életük, hogyan viszonyul a jelenkori életvitelük, az elképzeltekhez, hogy állnak a világ problémáihoz, mit részesítenek előnyben, mit nem. Cikkem megírásához, felkerestem több kolozsvári egyetemen tanuló diákot, akiknek segítségével különböző világszemléletet kaptam. Ahány ember annyi féle, ez az, ami széppé teszi az életünket. Különböző problémák, különböző megoldások.
Olteanu Tímea
Mi a te álmod?
Őszintén, a legfőbb álmom az, hogy boldog legyek bármit is csinálok. El akarok helyezkedni a szakterületemen belül itt Kolozsváron, nagyon tetszik az, amit jelenleg tanulok, és úgy érzem, hogy sokat fejlődhetek még a jövőben. Nem szeretnék egy monoton életmódot egyetem után, mindenképp szeretnék továbbra is tanulni. Az egyik fő célom az, hogy saját fogtechnika laboratóriumot nyissak és irányítsak, de tudom jól, hogy ahhoz kell pár év, sok munka és türelem.
Hányadéves egyetemista vagy és milyen szakon?
Harmadéves vagyok a Iuliu Hațieganu Orvosi és Gyógyszerészeti egyetemen, fogtechnika szakon. Utolsó évem, szóval idén végzős egyetemistának vallhatom magam.
Miért pont erre a szakra esett a választásod, hiszen, sokan undorodnak más emberek szájától.
A családomon belül viszonylag sok fogorvos, orvos, illetve fogtechnikus van. Volt lehetőségem látni rajtuk keresztül, hogy miből is áll az egészségügy, és megtetszett. Mivel mindig is tudtam, hogy a precíz munka az erősségem, úgy gondoltam illene hozzám ez a hivatás. Nagyon örülök, hogy így választottam, mivel sokkal többről szól ez a szakma, mint képzeltem.
Nem undorodok az emberek szájától, sőt nagyon érdekes és komplex számomra. Közel két és fél évnyi egyetem után, úgy érzem, ez csupán a tanulási folyamatom kezdete. Az, ami miatt továbbra is vonzani fog ez a szakma az az, hogy nincs két ugyanolyan eset, mindegyikből tanulhatsz valamit és fejlődhetsz.
Te mit gondolsz erről a világjárványról? Szükségesek-e ezek az óvintézkedések, amit tesznek a vezetők, vagy felesleges?
Mindenképp úgy gondolom, hogy komoly helyzetről van szó. Nem lehet letagadni, hogy veszélyes ez a vírus, mivel szerintem már mindenki ismer közeli esetet, aki megküzdött ezzel a betegséggel. Nem játék, nem kitalált, nem elhanyagolandó dolog, viszont a világ nem állhat le.
Nagyon látszik, hogy az országunk nem volt felkészülve egy ilyen helyzetre. Legtöbbször kényszerből, meggondolatlanul és elhamarkodva hoztak döntéseket a vezetők. Az óvintézkedések szükségesek, viszont a koronavíruson kívül van más is, amiről nem lehet megfeledkezni. Sokan halnak meg krónikus betegségekben, mert nem fogadják be őket a kórházakba, vannak gyerekek, akik nem tudnak tanulni, mivel nincs lehetőségük online folytatni az iskolát, rengetegen elvesztették a munkahelyüket, stb. Sokkal fontosabb és hatásosabb az emberek öntudatossága a helyzettel kapcsolatban, arra kéne inkább hangsúlyt fektetni.
A ti egyetemeteken, hogy sikerült megoldani ezt a járványügyi helyzetet, az órák szempontjából?
Az egyetemünk októberben azt jelentette ki, hogy a kurzusok online lesznek megtartva, viszont a laborok egy részét lehetőségünk lesz megtartani biztonságos környezetben az egyetemen. Az évfolyamunk első fele két hétig bejárt, viszont mikor Kolozsvár meghaladta a 3/1000 esetet, megtiltották, hogy bármilyen módon is találkozhassunk. Online folynak azóta is az óráink, konkrét választ pedig nem kaptunk a vezetőségtől arra, hogy visszamegyünk-e vagy sem idén fizikailag az egyetemre.
Én úgy gondolom, hogy ezen a szakon elengedhetetlenek az emberi szájról készült modellek. Ebben a vírusos periódusban, az online felületen, hogy tudjátok ezeket a dolgokat megoldani?
Sajnos nálunk a praktika kihagyhatatlan. Nagyon nehéz ezt megoldani otthon gép előtt, nincs megfelelő felszerelésünk, mivel a fogtechnika drága szakma. Több ezer euros gépekkel dolgozunk az egyetemen, plusz, ott anyagokat is biztosítanak. Itthon is próbálkozunk ezt-azt készíteni, egyes tanárok elvárják, hogy saját pénzből vegyünk alapanyagokat és úgy próbáljuk megvalósítani, amit az egyetemen, a klinikán kellett volna. Szájról készült modelleket kaptunk az egyetemtől október elején, azokon dolgozunk otthonról. Sok tanárunk próbált kis filmeket készíteni a laborokról, azokat vetítik le nekünk, de sajnos nagyon keveset érnek. Nem lehet online fogtechnikát tanulni.
Mi lenne szerinted az a megfelelő módszer, amely tanárbarát és persze nem utolsó sorban diákbarát is lenne?
Nehéz egy olyan megoldásra gondolni, amely mindenkinek megfelelne és egyben biztonságos is. A legtöbb egyetem nem tud kizárólag online működni, legalább is nem hatékonyan. Akármennyire is próbálkoznánk, egyszerűen összehasonlíthatatlan egy online óra egy hagyományos órával, főleg olyan egyetemeken, amelyek a praktikára alapoznak. Diák ismerőseim nagy része, akik különböző egyetemekre járnak azt mondták, hogy úgy érzik hiábavalók voltak ezek a hónapok, online.
Véleményem szerint az egyetemek képesek lennének biztosítani a hagyományos oktatást biztonságos környezetben, ha nem is az összes tantárgyról beszélünk. Elvesztettünk már majdnem egy egész évet, s sose kapjuk már vissza azt az időt és azt a tudást, amit nem sikerült elsajátítani online. Nagyon fontosnak találom, hogy visszatérjünk minél hamarabb a hagyományos oktatáshoz, legalább a praktikát tudjuk elvégezni, ha mást nem is. Tudatosan, jól megszervezve, csak egy bizonyos létszámú diákkal egy teremben, esetleg kevesebb óra számmal meg lehetne oldani, úgy hogy ne kockáztassuk a saját, illetve tanáraink, kollégáink egészségét.
Mi az, ami a legjobban hiányzik neked a „régi” életünkből? Szerinted lesz-e még olyan ez a világ, mint volt?
Egyszerűen minden. Szerintem mindenki rájött, mennyire nem értékeltük a “normális” életünket eddig. A legjobban viszont a szocializálás hiányzik, s az hogy nem kellett félni folyamatosan. Nehéz nem találkozni a barátainkkal, a családunkkal, vagy amikor találkozunk is aggódunk és gondolkodunk azon, hogy “jaj, vajon nem lesz baj?”.
Persze, hogy vissza fognak állni a dolgok a régi kerékvágásba, járványok mindig is voltak és még lesznek. Most az a kérdés hogy mégis mikor lesz minden újra normális? Bízok az emberekben és az öntudatosságukban, ezért remélem, hogy jövő ilyenkor már csak múlt időben beszélünk a korona vírusról.
Túros-Ferencz Ákos
Milyen egyetemre jársz?
Teológus vagyok, a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen.
Mi késztetett téged arra, hogy ezt az utat válaszd?
Pap szerettem volna lenni, de félek a cölibátustól.
A mai világban úgy veszem észre, hogy a vallás kezd kimenni a divatból, ha ezt lehet így mondani, te mit gondolsz erről?
Az emberek nem hisznek. Tényleg kezd kimenni a divatból, mert az embereknek túl nehéz a hit kérdése, viszont ha nem hiszel az életed egy kicsit jelentéktelennek bizonyúl. Nincs egy út, amiben hiszünk.
Szerinted, hogy lehetne ezen javítani?
Fiatalosabbá kéne tenni a vallást, de az ellentmond a vallás alapjaival. A katolikus vallásról beszélve, szerintem magának a vallásnak a jogszabályait kéne megváltoztatni.
Hogyan lehetne a fiatalok részére érdekessé tenni?
Szerintem a fiatalok saját maguk teszik érdekessé. Ha nincs meg alapból az a hinni akarás, akkor felesleges ezzel foglalkozni, mert ez nem fog változni.
Miért van az, hogy a hit már nem egy olyan dolog a jelenben, ami befolyásolná az életünket?
Látszik abból is, hogy a gyónásnak a szentségét, ami már nagyon régtől működik, az is változik. Régebben, ha elloptál egy tyúkot az egész falú tudta, hogy te voltál az és megvetettek, bűnös voltál, akkor az egyháznak nagyobb volt a befolyása. Most odajutottunk, hogy elmész gyónni és el sem mondod a papnak a bűneidet, mert szégyellik, vagy csak a saját fejükben azt gondolják, hogy nem bűnösök. Ahogyan a világban is a generációk váltakozása rengeteg újat hoz az emberiség számára. Pont így van ez a vallásban is, a folyamatos generáció váltások által, a fiatalok egyre kedvezőbbé teszik a vallást a maguk részére.
Ha jól tudom a szociológiával is megpróbálkoztál, de az abbamaradt, miért szerettél volna szociológiával is foglalkozni a teológia mellet?
Számomra a vallásszociológia a legszebb, amikor az emberek véleményét kutatod a vallásról, próbálod fejleszteni, hibákat keresel, és ennek kiküszöbölésével próbálsz egy új utat teremteni a vallás és az emberek között, ami mindig is csábító volt számomra, de sajnos a nem tudtam a két egyetemet egyidejűleg végezni, mivel rengeteg órám egybeesett.
Dolgoztál-e egyetem közben, most dolgozol-e?
Igen, dolgoztam, de sajnos itt is az volt a baj, mint az előbb említettekben, hogy egyszerre kellett végezzem mindkét tevékenységet, az egyetemet és a munkát. Végül úgy döntöttem, hogy csak a tanulásra összpontosítok és a munkát inkább hanyagolom a későbbiekre.
A mostani vírushelyzetre tekintettel, nálatok az órák, hogyan zajlanak? Mennyire hasznos szerinted ez az oktatási forma?
Szerintem nem lehet ugyan úgy odafigyelni online, mint élőben, mert minden elvonja a figyelmed, akár a saját szobádban is.
Neked min akad meg a figyelmed, amikor egy online órán vagy?
Hát ez úgy van, hogy el-el kalandozik az ember a saját gépén, ha arról lép be órára. Én általában egy-egy számítógépes játékba szoktam belépni, és ha hiszed, ha nem, ez képes elvonni a figyelmem elég nagymértékben.
Lehetne ezen a helyzeten javítani, vagy ez úgy rossz, ahogy van?
Javítani lehetne, mert mindig van mindenre megoldás. Nem mondhatom azt, hogy olyan tanárokat alkalmazzanak, akik képesek a diákok figyelmét megtartani. Valahogy másképpen kéne ezt elérni. Interaktívabbá kéne tenni még az online oktatást is, lenne rá mód, hogy megnőjön az aktivitás az órán. Esélyes, hogy néha egy-egy tanár az óra előtt három nappal megír egy szöveget, amit vagy felolvas órán, vagy felveszi hangfelvevőn és odatesz minket, hogy hallgassuk meg. Ezeket ki lehetne küszöbölni, akár játékokkal. Például van egy tanárom, akinek az óráján Legyen ön is milliomos-t játszottunk.
Mi volt/ mi a legnagyobb álmod az életben?
Hogy jöjjenek be a fogadó kvótáim! Viccelek! Az hogy egy céget alapítsak, de ha ez nem jön be, akkor az, hogy tanár legyek.
A mostani helyzetre tekintettel, mi lenne az, amit tanácsolnál?
Én azt tanácsolnám, hogy higgyenek, mert mindegy, hogy miben hiszel Istenben, az álmaidban, a karmában, a lényeg a hitben lakozik. Ha hiszel, akkor van valami az életben, amiért érdemes élni. Van valami, ami motivál, van valami, ami boldogít. Ugyanakkor vigyázzunk, mert ez a dolog nem érvényes visszafele is. Azt értem ezalatt, hogy ha hiszünk, akkor biztos, hogy motiválva is vagyunk, de ha motiválva vagyunk, az nem azt jelenti, hogy hiszünk is.
Szabó Henrietta
Mi a te szülővárosod? Jelen pillanatban ott is laksz?
Marosvásárhelyen születtem és igen, most ezzel az egész helyzettel visszaköltöztem.
Mi fogalmazódott meg először a fejedben, amikor megkérdezték tőled, hogy mi leszel, ha nagy leszel?
Ez egy érdekes kérdés, sokszor eszembe is jut ez a kérdés, mert kicsikorom óta tanitónéni szerettem volna lenni és már akkor elkezdtem gyűjteni, kis füzeteket, gyakorló könyveket, hogy majd, ha nagy leszek, felhasználom őket. Ez mára már változott, de nagyon érdekes visszagondolni erre.
Úgy érezted, hogy sok türelmed van a gyerekekhez?
Igen, úgy éreztem, hogy rengeteg türelmem van és közrejátszott az is, hogy a testvérem kisebb nálam és mindig én voltam az a személy az életében, aki segített a házi feladatokban, ha a szülők nem voltak otthon, akkor én vigyáztam rá és ez a gondoskodás kialakult bennem és mostanra már nagyon közel áll hozzám ez az egész.
Az elképzelt életed most, hogyan alakul, hova jársz egyetemre?
Jelenleg a Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Bölcsész karára járok, magyar-olasz szakra és valószínűleg tanár leszek, legalábbis erre készülök.
Az olasz nyelvet sikerül elsajátítanod?
Én kezdő osztályba iratkoztam. Az az igazság, hogy nagyon hasonlít a román nyelvhez, úgy nyelvtanában, mint néhány szavában, ezért sokkal egyszerűbbnek tűnik elsajátítani ezt a nyelvet, na és persze az a lényeg, hogy gyakoroljon az ember. Órán elég sok van a héten, szóval van hol gyakorolni. Haladok vele!
Mi már kollégák voltunk, újságírás szakon. Akkor mindenki tudta, hogy te két egyetemet végezel egyszerre, az informatikát és az újságírást, de ezek szerint mindkettőt leváltottad. Minek köszönhető ez?
Ugye mindig feljön az a kérdés, hogy tizennyolc évesen elég érettek vagyunk-e ahhoz, hogy eldöntsük, hogy hova megyünk tovább, hogyan képzeljük el a felnőtti életünket. Nekem is egy kicsit olyan választás volt az informatika, amiről nm mondhatom azt, hogy nem szerettem, mert nem igaz, de egy kicsit vonzott az is, hogy sokkal több lehetőség van benne, az anyagi vonzata sem valami csekély, s emiatt gondoltam, hogy jó választás lenne. Emellett nem akartam elpazarolni azt a lehetőséget, hogy kicsit érdekesebb, színesebb legyen az életem, ezért választottam az újságírást mellé. Az olyan hozzám illő, írni, kutakodni, interjút készíteni. Viszont a kettő, együtt nem működött, egyszerűen nem fért meg egymás mellett. Rengeteg házi feladatot kaptam informatikából és eléggé lassan haladtam velük, nem tudtam annyira figyelni mindkettőre. Úgy határoztam, hogy először befejezem az informatikát, majd azután folytatom az újságírást. Ez persze nem így alakult, mint ahogyan azt a mellékelt ábra mutatja! Elégedetlen voltam saját magammal, nem igazán haladtam a házikkal és a jegyeim sem voltak túl jók, nem épp így képzeltem el az egyetemi életemet. A vírus megjelenésekor hazaküldtek és otthon még annyira sem voltam figyelmes, akaratom nem igazán maradt, maradoztak el a házi-feladatok, és végérvényesen úgy döntöttem, hogy nem fogom folytatni az informatikát, ez nem az én életem, nem tudom így elképzelni magam. A maradék időmet arra szántam, hogy felfedezem önmagam, kitalálom, hogy valójában mivel is szeretnék foglalkozni, így jutottam el a bölcsészkarra.
Nagyon vagány az, hogy rájöttél, hogy nem neked való és, hogy az anyagi vonzata a dolgoknak nem biztos, hogy megfelelő választási kritérium az életben.
Sok ember mondja azt, hogy időpocsékolás volt főleg, hogy abbahagytam az informatikát is, viszont én nem érzem annak. Azt a két évet, amit eltöltöttem ennek a műfajnak az elsajátításával azok nekem megmaradnak. Tény, hogy nincs diplomám és nem ismerik el azt a tudást, amit jelen pillanatban birtokolok, de minden esetre a jövőre tekintettel én hasznát vehetem, és legalább elmondhatom, hogy képes voltam dönteni és végre megtaláltam azt, amitől boldog vagyok.
Most mindenki felköltözött az online térbe, órák és meetingek szempontjából. Nálatok, hogyan tartják az órákat?
Már év elejétől fogva online tartják az órákat, soha nem találkoztunk szemtől szembe a kollégákkal, tanárokkal.
Nem érzed-e azt, hogy szükség lenne valamilyen fizikai interakcióra, ahhoz, hogy jobban fejlődhessetek?
Bölcsészkaron elég lényeges az, hogy mindenki kifejti a saját véleményét, például, ha megtekintünk egy művet, azt közösen megbeszéljük. Azért hiányzik itt a fizikai jelenlét, mert teljesen másképp látod az egészet. Ha ott van előtted a személy, aki épp beszél, látod a mimikáját, a gesztusait vagy akár, ahogy beszél, sokkal jobban letudja kötni a figyelmedet, mint az, hogy a számítógép előtt ülsz. Számomra olyan ez az egész interneten való tanulás, mintha egy oktató videót néznék. Nehezebbnek tartom azt, hogy kérdéseket tegyél fel a tanárnak, mert élőben felemeled a kezed, szólítanak és kérdezel, de az online térben olyan kellemetlen csak úgy beleszólni. Ebből a szempontból kissé hátrányos, viszont van előnye is. Sokkal egyszerűbben lehet óra közben bizonyos információkat megtekinteni az interneten
Te ezt a fajta módszert ellenzed, vagy úgy gondolod, hogy ebből akár ki is lehetne hozni valamit?
Ez egy jó kérdés, ahogyan az előbb mondtam, ennek az oktatási formának vannak előnyei és hátrányai. Bizonyos órákat meglehet oldani online is, akár, viszont elengedhetetlen az, hogy fizikailag egyáltalán ne találkozzunk a tanárainkkal.
Varga Péter
Honnan valósi vagy?
Kolozsváron születtem és Kolozsvár mellett nőttem fel. Kolozsváron élek már tizenkettedikes korom óta.
Milyen egyetemre jársz?
Színház és filmkarra, színművészetire.
Feltételezem, hogy a vírus miatt az órákat nektek is online tartják meg, de ha ez nem így van, szeretném, hogy elmeséld nekem azt, hogy nálatok, hogy oldották meg az oktatást, mert ugye a színművészetre való tekintettel fontos a fizikai jelenlét.
Mi ezt a félévet a hibrid tanítási rendszerben töltöttük. Ez azt jelenti, hogy a gyakorlati óráink személyesek voltak, az egyetemen és az elméleti óráinkat meg online tartották. Még így is elég nehéz volt ez, mert ha volt valaki az évfolyamban, aki vírus gyanús volt, akkor már nem igazán mentünk be két hétig, de most már, egy hónapja érkezett egy közlemény, hogy onnantól kezdve teljesen online történik az oktatás a téli vakációig mindenképpen.
Nem furcsa az számodra, hogy egy ilyen aktivitást, ami megköveteli a fizikai ottlétet, nem lehet kivitelezni, csak az online videochates térben?
De, mindenképp furcsa, főleg, hogy ez a harmadév arról kéne szóljon, hogy előadásokat készítünk, elmegyünk fesztiválokra, ahol láthatnak minket és most így új megoldásokat kell keresni és minden órán B verziókon gondolkodunk, hogy hogy is lehetne online előadást bemutatni. Teljesen más, mint amivel eddig találkoztunk.
Mi késztetett téged, hogy ebbe a térbe, ebbe a színész világba bekerülj?
Amikor színire jelentkeztem, akkor igazából, amiatt választottam ezt az utat, mert az iskolában elkezdtem színjátszó körre járni és határozottan az volt a kedvencem 9-12-ikes éveim alatt és úgy éreztem, hogy ez az, ami engem vonz.
A jövőre tekintettel, vannak-e nagyobb terveid, mind szakmában, mind szakmán kívül, a privát életedben?
Most minden nehezebb és megváltoztak az álmaim az elmúlt fél évben. A nagy álmom, vagy amiben reménykedek az az, hogy második félévben személyesen találkozhassak az évfolyamtársaimmal, tanáraimmal és, hogy rendes előadásokon dolgozzunk. A cél, hogy minél jobban megismerjem ezt a szakmát, fejlesszem magam, mint kamera előtti színész. Az utóbbival még nem nagyon találkoztunk az egyetemen, de ez a helyzet most egyre inkább ilyen megoldásokra kényszerít.
Mi az a legfontosabb dolog számodra, amit elvett tőled ez a pandémia?
A találkozások. Az egyetemre való tekintettel nálunk az a fontos, hogy az emberek találkozzanak és, hogy ezekből a találkozásokból mi is sül ki valójában. Karakterek bőrébe bújva, különböző szituációk, konfliktusok kibontakozása, ami elengedhetetlen. Teljesen más így képernyőn keresztül, például szerelmet vallani a kijelzőnek, mint egy hús vér embernek, hiányzik a személyesség. Ez igaz a privát életemre is. A barátokkal, sokkal kevesebbet találkozunk, ha meg találkozunk, akkor óvatosak vagyunk, ne legyünk sokan, ne túl későig, sok komplikáció van.
Gondolkodtál-e azon, hogy dolgozz egyetem mellett?
Amíg rendesen működött az egyetem, addig nem nagyon jutott ez eszembe, mert a programunk nem nagyon engedte ezt meg, de most hogy online van és egy kicsit lazább a program gondolkodtam, hogy kezdjek el biciklis futárként dolgozni, mert nagyon szeretek kerékpározni, de végül nem vágtam bele, mert még mindig reménykedek, hogy változni fog a helyzet.
Ez az év már olyan amilyen. Mi lenne az, amit az emberiségnek tanácsolnál a jövőre nézve? Mire kéne összpontosítani?
Talán arra buzdítani az embereket, hogy a globális felmelegedésre figyeljünk jobban oda és mindenki próbáljon a személyes részéről tenni valamit ezügyben, mert szerintem még mindig ez a legnagyobb probléma, amivel az emberiség küzd.