„Csendes éj, szentséges éj…” – Máté Emőke vendégposztja
Már olvashattatok pár cikket Emőkétől itt a Hoppipollán és most, karácsony közeledtével egy újabb írással jelentkezik az ünnep apropóján.
„Csendes éj, szentsége éj, mindenek nyugta mély…”, hófödte táj, fenyő illat, ezer meg ezer szín és fény, az este amikor mindenki elcsendesül, hazatér. Megállnak a harcok, az ellenség baráttá válik, a zajok elcsitulnak, az idő lelassul. Ezt érzem én karácsony éjjelén. Ebben is ugyanazt a csodát látom, mint gyermekként a rejtélyes ajándékokban a fa alatt. Ilyenkor meghittség és szeretet költözik a szívekbe.
Legalábbis én, naivan ebben próbálom ringatni magam, pedig sajnos nem így van, legalábbis nem mindenhol. A karácsonytól nem szűnik meg az éhezés, nem ereszt a nyakunk körül a haldokló Föld utolsó köteleinek szorítása. Nem nőnek vissza egy éjjel alatt az esőerdők, nem születnek újjá a kipusztult állatfajok, nem támadnak fel elveszített szeretteink.
Ez a pár nap nem változtat semmin igazán, csupán annyit tehetne, hogy kiszabadít az örökös mókuskerékből, hogy családunkkal tölthessünk néhány zavartalan, kellemes percet.
De ez a gondolat is több sebből vérzik. Hiába, elszabadulunk a munkahelyekről, az ünnep után úgyis utolér a tudat, hogy mennyi pénzt elpazaroltunk teljesen fölösleges dolgokra és ez után csak még gyorsabb lesz az a kerék, hogy ismét utolérjük magunkat.
Na meg, mi van azokkal, akinek nincsen családjuk?
Belegondolni is szörnyű, hogy milyen lehet a szeretteink nélkül a karácsony. Biztosan van aki ezt az időszakot senkivel sem kívánja megosztani, de számomra ez a szeretet ünnepén elképzelhetetlen, amikor minden a családról szól.
Végiggondolva ezt az egész karácsonyosdit, egyetlen olyan dolgot tudok csak mondani, amiből ilyenkor kicsit több van mint máskor. Több van az empátiából, az együttérzésből és az adni vágyásból az emberek szívében.
Ilyenkor a legtöbben jobban körbenézünk és meglátjuk azokat akiknek segítségre van szüksége. Egy nagyon kedves álom, hogy mindenkin segíthessünk, mert habár lehetséges lenne még karácsonykor sem kerül elő azért ennyi jó akarat. De megtehetjük azt, hogy bár azokat támogassuk akik körülöttünk vannak. Nem muszáj anyagi javakkal, néha néhány segítő kéz is valakinek a mindenséget jelentheti. Vagy akár néhány kedves szó. Segíthetünk ruhákkal, tartós élelmiszerrel, mi több véradással…
Még a legkisebbek is tehetnek óriási dolgokat ilyenkor, a bizonyos megunt játékok a sarokban, egy másik társuknak ajándékozhatják, akinek még karácsonyfája sincs. És remélhetőleg, amikor ez a gyermek felnő és megteremti azt, ami neki születésétől nem adatott meg, arra buzdítja majd saját gyermekét is, hogy gondoljon a szegényebb sorsúakra. Legalábbis ebben bízhatunk.
Ha mindenki legalább egy társán segítene, akkor mind hátradőlhetnénk és élvezhetnénk az ünnepet, ami nem csak arról szól, hogy egy vagyont hagytunk a boltokban és, hogy fölösleges mennyiségű ételt halmoztunk fel kis családunk asztalán. Hanem arról is, hogy önzetlenül segítettünk. Ekkor jöhetnek majd sorban azok az örömök, amiket én látok az Ünnepben. A templom, a hó, a fa, a fények, a töltelékes káposzta és a csendes éj.