Mint azt már megszokhattuk, évek óta március nyolcadikán ünnepeljük a Nőket! Én pedig úgy döntöttem, hogy elmesélem, milyen szerepet is töltenek be az életemben, férfiként!

Olyan ritkán beszélünk szeretetről, megbecsülésről, hogy sajnos ez gyakorta elvesztődik a hétköznapok szürkeségében, és valahogy csak egy-egy napot emelünk ki, amikor erről konkrétan beszélünk. Számomra ez egy ilyen nap. 

Rengeteget gondolkodtam a cikk megírása előtt, hogy hogyan is tudnám szavakba önteni mindazt, ami mindenki számára egyértelmű úgy, hogy valami ünnepélyessége is legyen. A lányok, nők mindannyiunk életének szerves részei. Azt gondolom, hogy férfiként életem során velük lesz az egyik legszorosabb, és legkülönlegesebb kapcsolatom. Ehhez pedig nem kell messzire menni:

Hiszen ott van anyukám, a húgom, a legjobb barátaim között is igencsak sok nő van, illetve párkapcsolatom révén is közel szoktam hozzájuk kerülni. 

Ezek mind-mind különleges kapcsolatok, és valahogy meg kell találnunk a balanszot. Azt a balanszot, ami megmutatja a mindennapok során, hogy mennyire értékeljük őket. Lehet beszélni egyenjogúságról, sőt, mind a mai napig érdemes, de személy szerint, ők számomra mindig más szemmel lesznek nézve, mint férfitársaim.

Rengeteg olyan vívódáson, és szorongáson megy át egy nő, élete során, amit mi, férfiak nem érthetünk meg, elsősorban azért, mert nem osztják meg velünk, másodsorban mert egy igencsak maszkulin társadalomban élünk, ahol már-már nőiesnek mondható, ha érzelmekről, problémákról beszélünk, őszintén.

Kivéve a nőkkel: Az elmúlt pár évben a legtöbb problémámat nővel osztottam meg. Egyszerűen azért, mert azt tapasztaltam, hogy jóval empatikusabbak, mint férfitársaim. Legyen szó magánéleti problémákról, vagy a munkám során megjelenőkről, legtöbb esetben egy nő volt az, aki végighallgatta. Én is számos esetben hallgattam meg barátnőim panaszait, és ezáltal úgy érzem sokkal jobban megértem egy-egy döntésüket…

Sokkal jobban elbírom a női kritikát, mint azt, amit férfiaktól hallok. Sokat gondolkodtam, hogy miért, talán mert a férfiak ritkán kritizálnak, és amikor végül arra kerül a sor, kevésbé lesz lightos? Könnyen meglehet, hogy erről van szó, de talán az állhat a dolog mögött, hogy legtöbb tanárom az iskolában nő volt. Sokkal több dolgot, és sokfélét tanultam tőlük, mint férfiaktól.

A legféltettebb kincsem (nem tárgyiasítani akarok, értsétek jól..) egyértelműen a húgom. Az a tízes évei elején járó lény, aki már teljesen nő. És ezt a szó legpozitívabb értelmében mondom (ha valakiben netalán felmerült volna, hogy ezt negatív értelemben használnám…), hiszen egyértelműen ő az akivel, a reggelek indulnak (hol jól, hol kevésbé), és ő az, akivel a napi hülyeségeket megdumálom, és sokszor hallom az ő saját problémáit is. Ő volt életem során az első olyan nő, akit mindennél jobban vártam, és mind a mai napig tudatosan követem az életét, ezzel is jobban megismerve a másik nemet.

Szépségérzetemet is a nőknek köszönhetem. Egyrészt anyukámnak, akivel gyakorta megvitatom azt, hogy mit vegyek meg magamnak, és mit nem, illetve azoknak a barátnőimnek, akikkel gyakorta elmegyek vásárolni, és akik mindig elmondják a véleményüket arról, ha kicsit félreöltöztem (nem kell megijedni, férfiasan bevallom, hogy van olyan, hogy reggelente nem érzem annyira a színek összeegyeztethetetlenségét…).

Ugyancsak nőknek köszönhetem, hogy megtanultam a házimunka nem női munka. És ennek ténylegesen nap, mint nap hasznát látom. Felsőfokon ismerem a porszívó funkcionalitását, tudok port törölni, és a házba rendet tenni. És ez alapértelmezett része lett az életemnek.

A nőknek köszönhetően megtanultam empatikusabban, és másként meglátni a világot, és a benne rejlő dolgokat, megtanultam, hogy a biztatásra igenis szükségük van, és igenis nem számít bénának, ha odafigyelünk rájuk, és egymásra (nemtől függetlenül). Nem kell mindig virággal a kezünkben hazaállítani, és a legtöbb romantikus filmben látott dolgokat követni (hétköznapokra gondolok itt leginkább), néha az is elegendőnek bizonyul, ha nem állat módjára vágunk be előttük az ajtón, vagy nyújtunk nekik egy segítő/védő kezet, ha esetleg arra lenne szükségük.

Az egyik legnagyobb butaságnak tartom, hogy ha valamit nem értünk, amit nekünk mondanak, vagy logikailag nem látjuk át, és csak legyintünk, és azt mondjuk, hogy ilyenek a nők. Sokszor van ilyen, és azt hiszem, ez nekünk se szolgálja hosszútávon az előnyünket, hiszen egyértelmű, hogy ők másként látják sokszor a dolgokat, vagy másként közelítik meg, de ha mi, férfiak odafigyelünk, sok dolgot eltanulhatunk tőlük!

És hát milyen szerepet töltenek be az életemben a nők? Boldogan mondhatom, hogy minden fontosabb szerepet betöltenek, szerelem, szeretet, tanulás, barátság, testvérség, hétköznapok, hétvégék, ünnepek… Mindenhol ott vannak, és így teljes az életünk!

Isten éltessen Benneteket sokáig, kedves női társaim! Remélem, hogy még sok dolgot köszönhetek Nektek az életemben, és egyúttal köszönöm mindazt, amit eddig értem tettetek!

 

Comments