Elég nehéz úgy órát tartani, hogy maguk így öltözködnek… – VENDÉGPOSZT
Nem sokkal a koronás karantén előtt történt a következő történet, ami olvasónkban erős érzelmeket váltott ki, így úgy döntött, hogy ír róla. Egy hétköznapi egyetemi tanórán történt először, színház előtt… Tímea vendégposztja
Már tavaszodott, ezt onnan is lehet tudni, hogy amikor délután 4 felé elindultam, még világosság volt, és bátran lépkedtem egy vékonyabb harisnyával és egy bokacsizmával a lábamon az egyetem felé. Külföldön tanulok, Erasmusosként, jelenleg Magyarországon még a félév végéig.
Hihetetlenül boldog voltam, hiszen végre, valahára sikerült időben elindulnom, és biztos voltam benne, hogy még bőven időben elérek az egyetemre, ahol az egyik kedvenc tanárom tart órát. Aztán utána az újdonsült barátnőimmel színházba megyünk, mert csodák-csodájára, találtunk jegyet a múlt hónap végén erre az előadásra. (Márciust írunk – a szerk.)
Mivel a terem eléggé nagy, amiben csütörtökönként az órát tartják, úgy döntöttem, hogy előre ülök, hogy jobban lássam-halljam az előadást. Az első sorban még sosem ültem és jó ötletnek találtam most, hogy ezzel a tanárral van óránk.
Hihetetlenül élvezem az óráit, mindig leköti a figyelmemet, és mindig azt érzem, hogy tanulok valami újat, ami érdekel. Egy középkorú, az én szememben “bácsi”, kicsit őszülő tanárról beszélünk, aki már több mint 20 éve van a pályán. Mindig elegáns, úgy az öltözéke, mint az előadása. Magáz minket…
Alig hogy kezdetét vette az óra, én rögvest sűrűn elkezdtem jegyzetelni. Én az a csendes diák vagyok, aki nem csap zajt, elvan, nem zavarja az órát. Figyelek és jegyzetelek, ha kérdésem van, akkor inkább mást kérdezek meg, annál azért szégyenlősebb vagyok, hogy egy teremnyi ember előtt kérdésekkel bombázzam a tanárt. Néha attól tartok, hogy kiröhögnek, vagy rosszat gondolnak rólam a többiek, tehát mindenképpen kerülöm a feltűnést.
Az óra közepén egy váratlan pillanatban megállt a tanár, majd megnézett és végül megszólalt:
Elég nehéz úgy órát tartani, hogy maguk így öltözködnek. Mire fel van ma így kiöltözve?
Az első pillanatban jóformán fel se tudtam fogni, hogy hozzám szólt, aki végig csendben elvolt, és csak azért ült az első sorba, mert tényleg érdekelt, amit mond.
Színházba megyek, óra után… Mondtam, szerintem totál elvörösödve. Láttam az arcán, hogy kicsit tetszett neki ez a jelenség.
Hát akkor jó szórakozást!
Aztán folytatta az órát ott, ahol abbahagyta. Mintha semmi se történt volna.
Én teljesen összeomlottam. Egy fekete szoknya, hozzávaló harisnyával, egy teljesen átlagos fehér ing és egy felső volt rajtam, semmi olyan, ami kifogásolható lett volna, vagy felkeltené az emberek figyelmét. Nem tudtam mire vélni, nem értettem, hogy miért csinálta ezt, de egyet tudtam, hogy teljesen kivagyok, nagyon rosszul éreztem magam, pedig tudtam, hogy nem én vagyok a hibás. Úgy éreztem magam, mintha megszégyenítettek volna…
A színház amúgy jó volt, másnap pedig ugyancsak a tanárral volt óránk, én pedig úgy döntöttem, hogy most is előre ülök, hogy jobban halljam, de ezúttal már nem az első sorba ültem.
Az óra közepén megint megállt, és rám nézett:
Na, milyen volt a színház?
És megint elmosolyodott, de éreztem valami furcsaságot a mosolyában. Semmit nem bírtam válaszolni, de azért egy nagyon gyenge jó valahogy csak kijött belőlem.
Másnap felhívtam óra után a barátomat és beszámoltam neki erről. Egyáltalán nem volt elragadtatva, azt mondta, hogy ez már lassan-lassan a zaklatás fogalmát meríti ki, főleg, hogy látszott a tanáron, hogy tudatosan csinálja.
Teljesen összezavarodtam, nem tudom már, hogy mi a helyes és mi nem, hogyan kéne viselkednem, hogy soha többé ne érezzem magam így, ilyen kellemetlenül. Ez azért is nehéz, mert most semmit sem csináltam, csak elmentem egy órára és ez történt…
A lényeg, hogy következőkor majd inkább nem öltözöm így…