„Üzenj a Világnak” – egy erdélyi résztvevő az egyiptomi Ifjúsági Világfórumon
Már a hazafelé útra csomagoltam az egyiptomi szállodai szobában 2019 decemberében, amikor megakadt a figyelmem egy dalszövegen: “Az ellentétek úgyis leomlanak / Ahogy eggyé válunk mind a közös ég alatt… / Mert ugyanazt hoztad, ugyanazt érzed / Ugyanaz mozgat, ez az egy élet”. Figyelmesebben újra hallgatva a Hagyd kint (Margaret Island) teljes dalszövegét rájöttem, hogy a tökéletes összefoglalója annak a szavakban amúgy nehezen leírható élménynek, amiben részem volt az Ifjúsági Világfórum résztvevőjeként az egyiptomi Sharm-el-Sheik-ben. Jelen beszámolómat az említett dal szövege köré fűztem.
“Unom a tévét / Unom a rádiót / Valami igazira vágyom én / Ami átszól a falakon” – kicsit ilyen hangulatban voltam tavaly szeptemberben, amikor elkezdtem keresgélni nemzetközi konferenciákat, programokat, amiket megpályázhatnék. Így találtam rá a 3. Ifjúsági Világfórum felhívására. November elején értesítettek, hogy jelentkezésemet elfogadták, így 2019 decemberében egyike lehettem annak a 7000 résztvevőnek, akiket 50 000 jelentkezőből válogattak ki 164 ország képviseletében.
2017-ben hívták életre az Ifjúsági Világfórumot egyiptomi fiatalok az ország elnökének támogatásával és személyes védnöksége alatt. A témák minden évben az ENSZ Millenniumi Fejlődési Céljainak mentén kerülnek meghatározásra három fő vonal mentén: béke, fejlesztés és kreativitás. A fő program négy napos, ahol panel-előadások és kerekasztal-beszélgetések keretében adnak elő nemzetközileg elismert szaktekintélyek, politikusok, kutatók, de velük együtt olyan tehetséges fiatalok is, akik saját szakterületükön már bizonyítottak, innovatív kezdeményezéseik által változást hoztak saját közösségeikben. Ezt megelőzően két napig workshopokra kerül sor leginkább fejlődő országokból érkező résztvevők számára. A fő programmal párhuzamosan zajlik továbbá a Modell Mediterrán Unió ‘ülésszaka’, az Ifjúsági Világszínház előadásai, valamint több, ifjúsági projekteket bemutató ötletbörze.
“Valami készül / Ezer a dolgom / Gyere, ha mondom! / Jó, megoldom /Üzenj a világnak / Ma nem leszel otthon” – így készülődtem lázasan. Vízumot igényeltem, interneten felvettem a kapcsolatot más beválogatott résztvevőkkel, kapcsolatba léptem a régióból indulókkal. Így derült ki, hogy rajtam kívül még egy magyar és két román résztvevő lesz. Bár elég sokat utazom, ezúttal mégis sokkal izgatottabban tartottam a reptérre. A beparkoló Egyptair repülőn rajta volt a Fórum logója, a fejpárnákat is az díszítette. Éreztem, hogy egy nagyon különleges eseménynek leszek résztvevője, izgalmam csak egyre nőtt. Kairóban kellett átszállni. Mivel először jártam Egyiptomban, alaposan szétnéztem a reptéri boltokban. A belföldi terminál hivatalos duty-free boltjában alkoholt már nem árultak, viszont háztartási gépeket és porszívót, azt igen. Késő éjjel landoltam Sharm-el-Sheikben, ahol már a reptéren megtörtént a regisztráció. A különleges biztonsági intézkedések bizonyítékaként arcfelismerő rendszerrel azonosítottak minden regisztrált résztvevőt, aztán külön busz szállított a szállodákhoz. Már itt érezni lehetett a rendezvény volumenét elnézve az önkéntesek számát és a buszok teljes armadáját, ami a nap 24 órájában várta és szállította a résztvevőket.
Azon szerencsések között voltam, akik már pár nappal a hivatalos rendezvény kezdete előtt érkeztek, így módom nyílt rá, hogy felfedezzem a várost és a környékét. És még szerencsésebbnek éreztem magam azután, hogy legelső nap megismerkedtem egy finn fiúval, valamint egy japán lánnyal, akikkel szomszédos szobákban laktunk. Mi voltunk az elsők a 180 résztvevő közül, akik abban a szállodában kerültek elszállásolásra. A hosszabb együtt töltött idő, az átbeszélgetett esték és a közös élményeknek köszönhetően igazi barátság született közöttünk. Velük éltem meg igazán, hogy “Minek az álarc? / Nem kell félni / Öröm a vágyból hogy lesz / Senki se nézi.”
Többen aggódtak a biztonságomért, amikor kiderült, hogy Egyiptomba utazom. Sharm-el-Sheikbe érkezve kiderült számomra, hogy ez a hely nem az “igazi” Egyiptom, hanem egy kerítéssel körbevett üdülőtelepülés, ahol mindent megtesznek a nemzetközi turisták biztonságáért és kényelméért. Ennek köszönhetően anélkül, hogy meg kellett volna tapasztalnom mindennapi valóságát, mégis rengeteget megtudtam az ország helyzetéről a Fórum egyiptomi résztvevőivel beszélgetve, együtt kirándulva, a helyi idegenvezetőktől érdeklődve. Első kirándulásunk alkalmával búvárkodni mentünk egy 80 km-re levő településre, Dahabba. A 14 résztvevőből 9 egyiptomi volt, ők hirdették meg a facebookon az eseményt a Fórum egyik csoportjában. Ők maguk is először jártak a környéken, így együtt élveztük az élményt, de mivel ismerik a kultúrát, igazán biztonságban éreztük magunkat, és nem tudtak minket átverni sehol az utazás során. Így például a kölcsönzött búvárfelszereléseinkre egyből kialkudták a kedvezményt. Ennek az utazásnak a fő természeti látnivalója a Kék Lagúna volt, ahol a Vörös-tenger koralljaiban és színes halseregében lehet gyönyörködni. Olyan, mint egy nagy akvárium, csak a halak ötször akkorák és a szivárvány minden elképzelhető színében pompáznak. Hasonló élményben volt később részünk, amikor a Ras Mohamed Nemzeti Parkba hajóztunk. (Írnom sem kell, hogy aznap reggel a mi hajónk egy óra késéssel hagyhatta el a kikötőt, mivel a biztonsági rendszer nehezen kezelte, hogy ‘miattunk’ volt a fedélzeten dél-afrikai, zambiai, orosz, holland, belga, finn, japán és magyar útlevél is.)
A kirándulások sorában a legmeghatározóbb élményt a Sínai-hegy megmászása jelentette számomra. “Légy készen reggelre, és jöjj fel reggel a Sínai-hegyre, és állj ott elém a hegy csúcsán!” (2 Mózes 34:2) – áll az utasítás a Bibliában Mózes számára. A szervezett túrákon most is mindenki éjjel mássza meg a hegyet, hogy a napfelkeltét a csúcsról csodálhassa. Ennek megfelelően a szállodától este 8-kor vettek fel, majd mintegy 3 órás utazással érkeztünk az 1600 méteren található Szent Katalin kolostorhoz, ami a túra kiinduló pontja. Innen két út vezet a 2300 méteres csúcsra, a “Mózes-hegyre”: 3750 “bűnbánati” szikla-lépcső (Mózes ösvénye), illetve egy könnyebb, szerpentines turistaút, ami aztán bekapcsolódik az elsőbe az utolsó 700 lépcsőnél. Ez utóbbit a tevés útnak is hívják, mivel tevét lehet bérelni, ami a lépcsőkig felvisz. Az út mentén több beduin “kávézó-sátor” van, ahol meg lehet pihenni, felmelegedni. Bár a környéken a nappali csúcs hőmérséklet még decemberben is 25 fok körül van, az éjszakák igen hűvösek az évnek ebben a szakában. Ottjártunkkor -10 fok alá süllyedt a hőmérséklet, amihez hozzáadódott a nem-alvás és a három órás mászás fáradtsága. Így a “csúcstámadás” előtti másfél óra alatt igencsak vacogtunk a beduin sátorban a meleg tea és a helyszínen bérelt pokrócok ellenére. De a napfelkelte színei és melege minden fáradtságért kárpótolt. A kora reggeli órákban visszaereszkedtünk az UNESCO Világörökség részét kepéző Szent Katalin kolostorhoz, amely a világ egyik legrégebbi ma is működő keresztény kolostora. Jelenleg 26 görög ortodox szerzetes él itt, ahol a hagyomány szerint Mózes az égő csipkebokrot látta.
Ha más nem is történt volna az eddig leírt kirándulásokon és találkozásokon kívül, akkor is óriási élményben lett volna részem. De maga a rendezvényen való részvétel minden képzeletet és elvárást meghaladott. A nyitóeseményre, amelyen az egyiptomi elnök személyesen vett részt, 3000 résztvevő kapott meghívót a terem befogadóképességének megfelelően. Azon szerencsések között voltam, akik jelen lehettek az eseményen. Az a hangulat és lelkesedés, ami a teremben fogadott, leírhatatlan. Az esemény “himnuszára” már a kezdés előtt egy órával mindenki táncolt és lengette a zászlóját. “Hagyd kint a valóságot / Ami húz, ami tép / Ami szétszed, belül leláncol / Hagyj kint mindent, mi bántott / A tükörképed így téged még nem látott” – valóban nem ismertem magamra. Boldog voltam, különlegesnek és rettentő szerencsésnek éreztem magam. Néhány sorral előbbre nagy román zászlót lengettek. Előrefurakodtam, hogy lássam, kik a honfitársak. Legnagyobb meglepetésemre négy szénfekete arcot láttam a zászló alatt. Csádi fiatalok voltak. Mint kiderült, Csád zászlója jelenleg megegyezik a román zászlóval, mert amikor Csád 1960-ban függetlenné válásakor elkezdte használni ezt a zászlót, a román zászlón rajta volt a kommunista címer, így nem volt egyezés. Mosolyogva készítettünk közös fényképet.
Az élményt a találkozások, a rövid beszélgetések tették igazán színessé. Más nagyobb szabású rendezvényekkel ellentétben, ahova mindenki kisebb társasággal érkezik, itt a jelentkezés alapján legnagyobb részt mindenki egyedül jött. Ez pedig igazán nyitottá tette a résztvevőket – akik amúgy sem unalmas emberek, nem kell őket emlékeztetni, hogy “Odakint bárhol követ egy dallam / Ha sohasem hallod, veled is baj van / Ne csak azt várjad van-e már péntek / Tele van színnel ez az egy élet”. Mindenki a saját dallamával érkezett: élethelyzetével, hátterével, tapasztalataival és a tenni akarással, hogy változást hozzon környezetében, közösségében, világunkban. “Segítsen, amíg elér a keze” – ahogy az egyik résztvevő fogalmazott. Egyik reggel felültem a buszra, egy afgán fiú ült mellém. Kiderült, hogy Indiában írja doktor tézisét az afgán nők iskoláztatásáról. “Oktasd a lányokat: családba fektetsz; oktasd csak a fiúkat: individualizmusba.” – mondta. Aztán kérésemre elmondta, milyen most a helyzet Afganisztánban, és milyen volt a tálibok idején, azzal kezdve a beszámolót, hogy nem szabad elhinni, amit a médiában látunk. (Ezzel a mondattal több beszélgetés is kezdődött.) A helyszínre érkezve egy virágkoszorút viselő mikronéziai bennszülött lánnyal kezdtünk beszélgetni, akivel egyetértettünk abban, hogy mennyire fontos a hagyományos értelemben vett tudás megszerzése az internet korszakában is. Így tudtam meg, hogy programot indítottak otthon, aminek keretében megtanítják a fiataloknak, hogy hajózás közben hogyan lehet tájékozódni a csillagokból. Aztán a vacsoránál a hongkongi műszaki egyetem robotikai tanszékének egyik vezető professzorával elegyedtünk beszélgetésbe. Hihetetlen tudású szaktekintély, valószínűleg más helyzetben a közelébe sem férkőzhettünk volna. Most meg annyira élvezte a velünk való találkozást, hogy végül ő kért közös fotót, amit rögtön meg is osztott a világhálón. És számtalan hasonló érdekes találkozás-morzsát tudnék említeni.
Egy nagyobb dióhéjában így foglalható össze az egyiptomi utam, amiről amúgy órákon és napokon keresztül tudnék beszélni. Információk, élmények, benyomások és tanulságok tömkelege az, ami ezt az utat különlegessé tette. És azt is megmutatta, hogy sok hasonló gondolkodású fiatal van szerte a világban, akikkel együtt lehet működni határoktól vagy kontinensektől függetlenül. És újra felcsendülnek a fülemben az ismerős sorok: “Az ellentétek úgyis leomlanak / Ahogy eggyé válunk mind a közös ég alatt / Mert ugyanazt hoztad, ugyanazt érzed / Ugyanaz mozgat, de te vagy a lényeg”.
Demeter Ágota-Dorottya