Danton halála, a színdarab, amely napjainkban is játszódhatna…
Szombaton, az elnökválasztást megelőző napon az UTE-fesztre vezetett az utam, hiszen a másoktól sokat hallott Danton halálát mutatta be a Teatro Nacional São João-i portugál társulat. Nem, nem kell kritikára számítani, mindössze a darab magával ragadott, s úgy érzem, hogy nagyon sok aktuális problémát boncolgat, ami, ha nem is ugyanúgy, de nagyon hasonlóképpen jelen van mindennapjainkban.
A színdarab a XVIII. század végén játszódik. Danton a francia forradalom egyik kimagasló személyisége volt, az ő nevéhez köthetjük Bastille ostromát, hiszen ő szónokolt, ő bátorította a népet az ostromra. Pályafutását ügyvédként kezdte, de a későbbiekben megismerkedett Mirabeau-val, aki támogatta. Ő volt az, aki Dantonban látta a forradalmárt. Mirabeau halála után, visszaélt hatalmával, és ezért 1791-ben kiadták az elfogatóparancsot. Nemsokkal ezután a nép védelme alatt visszatért Párizsba, és a város főügyésze lett. 1792 augusztusa elején a jakobinus-kabinetben az igazságügyi tárcát kapta, ugyancsak ez év szeptemberében több ezer embert gyilkolt meg Párizs börtöneiből. Célja a megfélemlítés volt, ami ugyan sikeresen sült el, de ezt követően már karriere lefelé ívelt, míg nem 1794-ben Robespierre biztatására elfogták és megölték.
A darab egyik fő kérdése, amelyet a bemutató előtt elolvastam a következő: „Meddig falja még az emberiség önnön testét?” „Sosem áll meg ez az óra?”
A portugál nyelven bemutatott darab számos modern jeggyel van megtűzdelve, néhol a néző úgy érezhette, mintha egy művészfilmet nézne. A képek hihetetlenül erősek, kevés szereplővel (összesen 13-an vannak), mint ahogy azt már modern előadások esetében megszokhattuk.
A darab nagyon jól bemutatja azt, hogy egy-egy jól irányzott szónoklat milyen hatással lehet a népre. A felbujtás, Danton folyamatos vádolása, amelyet Robespierre a nép élén folytat, meghozza a gyümölcsét. Az munkásréteg nyomorog. Rengeteg ember éhen hal, míg a nemesség virágkorát éli. Nagy bálokra jár, más-más nővel alszik, miközben észre sem veszi, hogy mi folyik körülötte. A megszégyenített nők a darabban különösképpen hangot kapnak, ezzel is érzékeltetve azt, hogy aktualitását a dolog nem veszítette (sajnos) el, csak átalakult.
A darabban, Danton kivégzését megelőző napokban, szikrázik a levegő. Danton biztos abban, hogy Robespierre végül nem tudja sikerre vinni tervét, hiszen a nép fél tőle (korábban okot adott erre), és egyértelmű számára, hogy ha mégis kivégeznék, hamarosan megölik Robespierre-t is. Nagyon nagy hasonlóságot lehetett észrevenni a bemutatott darab és az aktuális politikai helyzet között.
Danton és a körülötte élő nemesség kivégzése a darabban különösképpen megfogott. A színészek olyan effektusokat alkalmaznak, amelyek egyértelműen elhitetik a nézővel azt, hogy ő is részese ennek a történelmi eseménynek.
A kivégzés után a nép, mintha fellélegzett volna, úgy tesz, mintha innentől kezdődően rájuk a Kánaán várna, hiszen Robespierre is ezt ígérte.
A darab érdekes párhuzamot állít a „modern” ember létével. Sokszor az volt az érzésem, hogy hasonló világban élünk, sőt hasonló problémákkal küszködünk (lásd az átlagnyugdíjakat, vagy gondolj arra, hogy Romániában minden második gyerek éhesen fekszik le, mivel nincsen mit vacsorának feltálaljanak a szülei. Ezzel párhuzamosan jelenleg megközelítőleg napi 6000 tonna élelmet dobunk ki.), csak a köret más. Mi nem fellázadunk, hanem tüntetünk, nem szervezünk kivégzéseket, de egyes embereket úgy elhallgattatunk más eszközökkel, hogy azt sok szempontból halottnak lehetne nyilvánítani. Ezzel párhuzamosan olyan választás történt tegnap, ami legtöbbünk számára értelemszerűen nem hozott (volna) megváltást, akármi is lett volna az eredménye.
Danton lassan kétszáz éve halott, viszont a problémák, amelyek az ő korában aktuálisak voltak, gyakran még most is azok. A darab azáltal, hogy „kortalan” módon beszél a társadalmi problémákról, a nézővel megérteti, hogy ezek mindannyiunk életében jelen vannak.
Hogy mitől volt különleges a darab?
Számomra a mondanivalója volt vérfagyasztóan aktuális, az, ahogyan bemutatta a kor problémáit, úgy, hogy az ember kicsit azt érezte, ezek mindannyiunk életében jelen vannak. Az erős ellentét a nemesség és a munkások között, ami napjainkban ugyan már eltűnt, de egyértelmű, hogy társadalmunk anyagilag jobban szituált tagjai nem érthetik meg azon emberek problémáit, akik napi rendszerességgel nyomorban élnek, és komolyan megszenvednek a mindennapi betevőért. A szakadék a két társadalmi csoport között a darabban egyszerűen van bemutatva, mégis ennek drámaisága magával ragadott.
Emellett már azzal is elnyerte a tetszésemet, ahogyan a színészek belehelyezték magukat a darab szereplőinek bőrébe. Mivel kevesen voltak, így volt olyan, hogy az egyik felvonásban egyik szereplőt, míg a második felvonásban egy teljesen más szereplőt alakított a színpadon. Teljesen átadták magukat a darabnak, ami számomra nagyon szimpatikus volt, és nagy profizmusról adott tanúbizonyságot.
Nem mondható egy „könnyű”, vagy könnyen emészthető darabnak, nem voltak olyan pillanatok, amikor a közönség nevetésétől csengett volna a színház terme, mindenki dermedten, és érdeklődve nézte a cselekményt. Amikor pedig vége lett, azt éreztem, hogy mindenki sóhajt egy nagyot, majd ott folytatta, ahol azt a darab előtt abbahagyta. Mindenki számára egyértelmű lehetett az üzenet, a kérdés, hogy ki mit vont le belőle…
Mindenképpen érdemes elgondolkodni az üzenetén a műnek, hiszen egyértelműen bemutatja azt, ami körülöttünk is történik.
Ha lehetőségetek nyílik, mindenképp menjetek el minél többször színházba, jót fog tenni a lelketeknek, és a gondolkodásotoknak!