Mindannyiunkra hatással vannak az életünk eseményei, a kamaszkor az egyik legnehezebb időszak az ember életében, testi és lelki szempontból egyaránt. Milyen érzések kavarognak bennünk, fiatalokban 16-17 évesen? És mi következik a kamaszkor után? Erről szól a mostani történet.

Emlékeztek még szakításos történetre, és Adélre? Most itt olvashatjátok az ő gondolatait arról, hogy mi történt valójában: 

Mi is történt valójában, telt az idő és vele a történetek is. Mindenfélét megtanultunk, tapasztaltunk, átéreztünk és megszívleltünk. De vajon mi is történt pontosan? Visszagondolva elkezdődött az élet menete. Hogyan is?

Felgyorsult minden, új dolgok bukkantak fel, itt értem az embereket, érzelmeket, amik nem csak, hogy felkavarnak, hanem boldoggá is tesznek, na meg azok az élmények, amik lenyűgöznek és egyben felrepítenek egy olyan szintre, amire sose gondoltál, hogy létezik.

Az eleje a legnehezebb azt mondják egyesek, de nem mindig. Te emlékszel mindenre, hogyan kezdődött? Szerintem nem. Mire is gondolok most?

Arra például, hogy milyen volt legelőször iskolába menni, vagy milyen érzés volt kilencedikbe menni, vagy pontosan, hogy reagáltunk a ballagással járó érzelmekre? Ugye, hogy nem emlékszünk mindenre? Általában megmaradnak a történések nagyvonalakban, de nem a lényeges részek már nem, elveszünk a közhelyekben. Így jártam én is:

Körülbelül 17 évesen minden megváltozott.

Hogyan?

Olyan helyzetekbe kerültem, amik újak voltak és őszintén megvallva, furcsák is egyben.

Ez lenne az első fejezet, amiről írni szeretnék.

Mi volt ez az új?

Barátok. Olyan barátok, akikről azt hisszük, velünk lesznek sokáig. Mondják, hogy a szerelem vak, de hát néhány barátság is. Bizony az én esetemben is az volt. Most biztos azt gondoljátok, hogy miket beszélek, de gondoljatok csak vissza! Nektek nem volt olyan barátság az életetekben, amiről azt hittétek, hogy ez egy örök, igazi barátság, és végül kiderül, hogy sajnos nem?

Mennyi energiát fektetettek bele? Van aki sokat, van aki nem. De sajnos nekem volt pár ilyen esetem. Naivság jellemző ilyen korban, úgyhogy egy olyan körbe csöppentem, ahol minden csak megtörtént egymás után. Vágyak, álmok jelentek meg, amik ismeretlenek voltak számomra, de tudtam, hogy kellenek, most rögtön. Láttam másokat baráttal, olyan társasággal, amibe én is szerettem volna tartozni, de tudtam, hogy soha nem leszek képes beilleszkedni. Az ok egyszerű: másnak éreztem magam, nem odaillőnek.

De miért?

Mert nem volt önbizalmam, féltem mindentől, legfőképpen magamtól és, hogy hova juthatok. Nem hittem abban, hogy nekem is itt a helyem és ugyanannyi jogom van egy baráti társasághoz, mint másnak. Az önelfogadással volt a baj. De ha el is fogadnám magam, olyan lennék, mint mások? Úgy nevetnék, mint ők, vagy jól érezném magam? Ezek nagyon fontos szempontok, amiket mostanra megtanultam, vagyis próbáltam, még mindig próbálkozom. De kezdjük a sulit átölelő barátság történetével.

Kilencedik. Bekerülsz egy új környezetbe, igen ez közhelynek számít, de fontos. Mikor minden új, arra vagy kényszerítve, hogy “bemutasd magad”, ahányszor csak muszáj.

Barátok, ismeretlen arcok, érdekesebbnél érdekesebb bevágodós storyk. Az első év, amikor mindent meg akarsz tapasztalni, minden érdekel. Főleg a nem túl biztató barátságok után.

Egy év után megérkezett a nagy barát, de senki se gondolta volna, hogy a vége az lesz, ami lett, vagy, hogy egyáltalán lesz vége… Ha akkor megkérdezték volna tőlem, hogy meddig fog tartani, az én válaszom az lett volna: örökké.

Egy olyan barátságról beszélek, ami tényleg jó volt, építő jellegű, pontosan tizenkettedik első félévéig…

Egy legjobb barátnő feladata az, hogy mindig megvédje a másikat, mindent megbeszélj vele és abszolút mindenbe szóljon bele.

Sokat tanultam ebből a kapcsolattípusból. Nem részletezem az együtt töltött pillanatokat, de a lényeg, hogy mai napig, hiába nem tartjuk a kapcsolatot, a titkokat őrzöm. Mostanra már biztos kíváncsiak vagytok, hogy mi eredményezte a szakítást? Félreértés, igazságtalanság, minden ami csak belefér. Számomra egy igazságtalanság volt: kivételezés. Minden egy bizonyos tantárggyal kezdődött. (Ez az én szempontomból van leírva, félreértés ne essen!) A tantárgyat vezető tanár elkövette azt a hibát, amit egy hivatásos tanár nem szokott, hogy csapdába kerüljön. Ezt nevezzük kivételezésnek. A csaj kicsi kedvenc volt. Ez volt az első hiba a barátságban.

Mikor látod, hogy te is ugyanannyi erőt fektetsz be, de mégis van valami, amiben nem vagy elég jó, az imponálásban… Jó, tudom kedves olvasó, vannak ilyen emberek és bizony sokszor előbbre jutnak, mint te. De hát, ez az élet.

Kell harcolni, sose szabad megállni. Na de mi lett a vége ennek?

Egy tönkrement barátság, amibe túl sokat fektettem be. Bevallom, én se voltam szent, de nem csak az én hibám volt. Valószínű, hogy ennek így kellett alakulnia az életemben. (A tantárggyal kapcsolatosan pedig annyit, hogy még azért is megmutattam, hogy én is meg tudom tanulni egy nagyon jó jegyre, de úgy, hogy felfogom, amit olvasok és elsajátítom.)

Úgy fejeztem be a tizenkettediket, hogy nem volt szó szerint legjobb barátnőm. Fura ugye?

De ezt is túléltem. Vége annak a négy évnek, mikor megismertél egy egész osztályt, összeszoktál velük és minden ilyesmi. És erre most jön egy teljesen új chapter az életedbe, amikor újrakezded az egész bemutatkozást. Ez az emberek sorsa, főleg az élete első 30 évében. Ismerkedni, ismerkedni és ismerkedni. De erről egy picit később. Most még meg kell említsek egy részt az életemből, ami akkor kezdődött, mikor az előbb említettnek vége lett. Micsoda véletlen! Kilép valaki az életemből „for good” és aztán jön valaki más, aki felfordít és ül egy picit. Ez a pici lehet több év is, vagy csak egy pár hónap.

Szilveszter volt. Egy falura esett a választás a buli helyszíneként. Minden szép és jó volt, ameddig be nem nyomtam egy picit… De ebben nem ez a lényeg, mert szilveszterkor ezt szokás csinálni. Én az azelőtti napon vesztettem el a fonalat. És reggel, másnaposan találkozom azzal az emberrel, akivel a következő 2 évet fogom eltölteni az életemből.

Akkor senki se gondolta ezt. Itt lépett be az ajtón a „következő csalódás”. Mit várunk el egy embertől, akit alig ismerünk? Hogy a házastársunk legyen? Persze… Meg mindig mellettünk legyen. Ezek egy 18 éves, naiv lány gondolatai. Elképzeljük a lehetetlent, meg az ismeretlent, úgy, ahogy mi akarjuk, hogy legyen. De ez egy nagy hiba.

Nem a szerelemről vagy annak lépéseiről szeretnék írni, hanem a csalódásról. Arról a csalódásról, amit át kell élni, ha akarjuk, ha nem. Megbízunk valakiben, bizalmat adunk, minden olyan dolog kapcsán, amit sose gondoltunk, hogy meg fogunk osztani egy személlyel, aki nem a családunk. De mi okozza a csalódást? Az, hogy egy olyan ember fordít hátat nekünk, akire nem is számítottunk volna, hogy ebbe a gyönyörű életben VELÜNK meg fog történni.

Mit mondhatok erről az érzésről? Nagyon, de nagyon erős, abba a pillanatba elbírhatatlan, és fájdalmas, ürességet érzel, mintha elvettek volna valamit az életedből.

Ez a szerelem egy függőség volt.

De sajnos erre csak akkor jövünk rá, amikor már faképnél hagytak. Ekkor a törekvésed hiába volt, minden erőd és pillanatod, amit arra a bizonyos személyre fordítottál.

Ekkor széttörik az önbizalmad, azt hiszed, hogy te voltál a hibás. Pedig nem.

Egyáltalán nem te voltál a hibás, te mindig is beleadtál mindent. Erre rájönni egyedül nem mindig tudunk, ilyenkor lépnek közbe a barátok, akik nélkül most nem lennék itt, ahol vagyok.

Hiába gondolja magát erősnek az ember, egy ilyen eset széttör, főleg mikor neked dobják be a törülközőt.

Túl kell lépni, muszáj, mert az életed nem ettől fog függni.

Sőt, nem szabad megállni, tovább kell menni, találni olyan dolgokat, amiket eddig nem is csináltál, mindenre igent mondani, ha ki akarod próbálni milyen úgy élni. És bizony, tudjátok meg, nagyon szuper úgy élni.

Mindent kipróbálni, nem kell félni. Vannak egyesek, akik mindentől féltenek engem, ezen néha felidegeskedek, de persze mindig tudom, hogy számukra fontos vagyok. Néha feltesznek olyan kérdést:  Ilyen például, hogy biztos ezt akarom? Vagy, hogy miért pont ezt akarom?

Ez a kapcsolat rossz volt.

Nem építő jellegű, és fontos tudni, hogy egyedül nem lehet egy kapcsolatot helyrehozni.

Miért nem?

Mert ahhoz két személy kell, és ha egyik nem akarja, nem kell erőltetni. Nem neked való az a személy, aki nem harcol érted. Megtanultam, hogy majd eljön az a valaki, aki az én minden napjaimat is úgy fogja beragyogni és mindent megtenni értem, mint ahogy azt én csináltam egy olyan valakiért, aki még a felét sem érdemli meg.

Szóval ne adjuk fel az életünket egy ilyen miatt, mert everything will gett(s) better.

Ez volt életem második nagy csalódása. De mint már tudjuk, egy vég egy új kezdetett jelent. 😊

 

Elhanyagoltam a barátaimat. Ezért az emberért.

Hiba volt.

Ezt most már tudom, bocsánatot is kértem tőlük.

Őket nem szabad sose elfelejteni.

Egyetem.

Egy olyan hely, ahova mész, mert kell, egy ismeretlen világ. Vagyis furcsa. Megint új emberek jönnek, mennek, mint valami hullócsillagok. Sose tudod, éppen ki fog belépni, és óriási sebességgel távozni.

Vannak akik maradnak, szerencsére, ők azok az életemben, akiket 25 év múlva is barátnak nevezhetek.

De visszatérve az egyetemre, mégis mit várunk el tőle?

Jó jegyeket, talán csak ötösöket, sima átmenés, mi kell más?

Ezt az egyetemet választottam azért, mert megtetszett egy dolog, amire egy és fél évet kellett várjak, hogy tanuljam. Mert ugye az alapokat nem szabad elfelejteni. Másodév végére megtanultam, hogy nélkülük nem vagy sehol, pedig első éven ez a mondás hangzik el: „ Jaj majd megtanulom!” vagy „ Ráér pótba!”. De nem ér rá. Most kell nekifogni, mert az a helyzet, hogy te építed az álmaidat, de azok hiányába egy semmi, senki vagy.

Egy vállalkozó se fog rád nézni, ha nem tudsz bizonyítani. Nem azt mondom, hogy első tanulónak kell lenni, hanem felfogni, hogy muszáj tanulni, ha egy decens életet akarsz élni egyetem után.

Tetszenek emberek neked. Választás elé vagy téve, hogy most mégis mit cselekedjél. Nem szabad másokat olyan helyzetbe hozni, hogy bizony én most neked rögtön be kell jöjjek. A másik személy nem is ismer, te se ismered. Mikor elkezdesz beszélgetni egy olyan emberrel, aki igazán bejön neked, nem tudod hogyan folytasd a következő párbeszédet.

Félsz, attól, hogy nehogy valami olyat mondjál, amivel szégyenbe hozod magad.

Hiába mondják, hogy az első benyomás nem fontos, de bizony az. Félek attól, hogy egy újabb csalódás fog érni.

Félek attól, hogy tetszek valakinek.

Félek az önelfogadástól.

Hogy várjam el, hogy tetszek valakinek, mikor még magamat sem tudom mindig megérteni és elfogadni. Nem akarjuk általában elszúrni a fontos helyzeteket. Ez is egy olyan, amiről beszélek. Biztatás van a barátok részéről, de kell az a jell a másiktól, hogy érdeklődik irántad.

Ha nem kapod, akkor abba kell hagyni. Azt is megtanultam, hogy kell hagyni, hogy ők is elmélkedjenek rólad, nem csak te kell túlgondold a tényeket, amik néha nem is igazak.

Nem félek egyedül lenni, sőt mostanában jólesik. De ez a személy nagyon befolyásolja a gondolataimat. És akkor térjünk a jelenre!

Kikerülsz egy 2 éves kapcsolatból, és mit akarsz?

Egy másikat.

Ez téves hit. Velem mi is történt? Láttam egy olyan fiút, aki már régóta tetszett, beszélgettem vele, kimentünk ide-oda, összenyaltunk, de túl rendes csaj voltam neki.

Mikor ezt mondják neked, jólesik, de mikor úgy jelentik ki, hogy nem akarnak semmit, na akkor nem növeli az önbizalmadat egyáltalán. A háttér történetről akkor még nem tudtam, de most már igen. Kavart egy másik csajjal. Elengedtem az esetet.

 

Folytatódik a történet…

Comments