Mai vs. régi kamaszok, avagy melyik volt a nehezebb helyzet?
„A tinédzsereknek napjainkban sokkal nagyobb terhet kell cipelni, mint bármely más korban!” Ezt a kijelentést valószínű elég sok szülő és nagyszülő forró vérrel cáfolná, és ezzel, a hirtelen haragú felnőtt bagázs saját magát hazudtolná meg. Bugár Anna írása
Csakhogy bebizonyítsuk a nagyravágyó X generációnak, nekünk is megvannak a saját, a jelenlegi tekintetben nagy bajaink, vizsgáljuk meg, hogyan is működött az ellenzék gyerek- és kamaszkora. Reggel hatkor felkeltek, s ki-ki hol hétre, hogy nyolcra ment iskolába, földrajzi helyzettől, iskolától és osztálytól függően. Három óráig iskola, kemény, egész nap csak diktálás és magolás, utána meg haza, minimálisat tanulni, éppen amennyi az átmenőhöz kell, segíteni a háztartásban, anyuka, apuka keze alá dolgozni és kimenni játszani a többiekkel. Sötétedéskor befele, jobb helyeken megmosdani, vacsorázni és könyvvel a kézben ágyba bújni, feltéve ha rendelkezésre áll nagyobb fény, aminél olvasni lehet.
Akármennyire is a Nomádok generációját pártolom, ezt nem lehet tovább bonyolítani. Egy átlagos tizenöt éves gyereknek ez volt a napi tevékenység! És félre értés ne essék, messze nem azt mondom, hogy a minősíthetetlen tanítási módszer, a nehéz háztáji munkák, vagy a kő kemény tanulás, a pofon elkerülése végett, nem nehezítette meg az életüket! Mai napig csodálom anyukámat, amiért annyi idősen, mint én, már tudott húslevest főzni! (A makarónival problémáim vannak!) De érzelmileg ezek a dolgok messze nem voltak annyira megpróbáltatóak, mint a mai világ rohanása!
Gondoljunk csak bele! Egy mai kamasz felkel, olyan fél hétkor. Nyolcra, fél nyolcra iskolába megy. Ott a tanárok nem diktálnak (legalábbis nagyrészük nem!) és nem magolva kérik vissza a leckét, tehát abból a nyolc órából, nekünk nyolcat figyelni is kell, ugye a jegyek miatt, amik eldöntik a sorsod! Óráink befejeztével, következik, minimum egy, de leginkább két óra plusz foglalkozás, német, angol óra, sport vagy zongora, mindenképp egy új doménium, amiben ugyanúgy tökéletesnek kell lenni! Aztán hazajövünk. Leülünk az asztalkánkhoz, és egy csomót tanulunk! Első sorban a házi feladatok miatt! És pontosan tudom, hogy ez már lerágott csont! De ha szétroppantjuk, rátalálunk a velejére! Rengeteg házit kapunk és nem is könnyűeket! Ó, és kedves tanügyi rendszer! Mi az, hogy két óra házi oldás!? Ezt a tanárok úgy értelmezik, hogy MINDENBŐL KÉT ÓRA!!! Magyar, román, matek, biológia, kémia, fizika, angol, német, töri, földrajz és estenként még torna is! Szóval én hét órát az iskolában töltök, tizennégyet házi oldással, kettőt plusz tevékenységekkel, még mondjuk egy órát eszem is a sok dolog között, a maradék nulla órában pedig nyugodt szívvel aludhatok, igaz?!
De elkanyarodtunk egy picit… Szóval hazaér hatra a kamaszunk és nekiáll tanulni, higgyünk a rendszernek, két órát, az azt jelenti, este nyolc van. Ez után jönne a családdal való viszony ápolása, a barátainkkal való kikapcsolódás és akármi más, amit érdekelne minket! De már be van sötétedve és, ha el akarunk másnap érni az iskolába, legeslegkésőbb tizenegykor el kell aludjunk, ami azt feltételezi, tízkor elkezdünk vacsorázni, fürdeni és hasonló elengedhetetlen dolgokat művelni, annak érdekében, hogy tényleg húzzuk a lóbőrt majd később!
Eljutottunk oda, hogy két óránk van szabadnak lenni. Ha nem lett volna tiszta, az X és a Z generáció közti távolság a Kínai Nagy Fal hosszával ér fel! A maiaknak sokkal feszítettebb tempóban kell hajtaniuk, miközben az iskola plusz terheket nyom rájuk és ezt nem föltétlen házi feladat mennyiségben értem. A mentális nyomás, amit a suliban elszenvedünk, mérföldekkel nagyobb, mint a szüleink korában, nagyszülőkről ne is beszéljünk!
A kérdés az, hogy miért? Itt kapcsolódik össze a fennmaradt két órával a történet! Akármennyire is szeretnénk az egyenletből kivonni a telefonokat, számítógépeket vagy tabletteket, ez képtelenség! Sajnos, ha van igazán nagy hibája ezeknek a dolgoknak, akkor az az, hogy megfojtanak minket, mivel a „Te vagy a központban! Posztold a te véleményed! Like-old a te kedvenced!”, „Nézd Laciék vettek egy új lakást, ha lejjebb görgetsz egy cuki kiscicát látsz!”, „Amint megnyomod a gombot, megvásároltad a terméket!” mentalitásra épülnek! Egy könyv elolvasása hosszadalmas dolog, nem megy érintésre. Ezért nem képesek a legtöbben ma már leülni és olvasni, nem elég gyors! Sőt, nem csak az olvasás… Az élet is! Kétszázon pörög körülöttünk a világ, minden gombnyomásra indul, az autótól elkezdve a fűtésig, mi meg próbáljuk tartani a lépést, sikertelenül! Az irtózatos sebesség nem hagy időt kibontakozni.
A nagy bumm, pedig akkor jön el, mikor szüleink hirtelen kijelentik, magatartásunk nem megfelelő, képtelenek vagyunk főzni, mosni, takarítani, a kedélyállapotunk pedig egy Ferrarit is lever, ha gyorsulásról van szó, mert egyik pillanatban mosolygunk, a másikban meg már valaki haját tépnénk ki, ugyanis nem tudjuk befogadni azt a világot, ami körbevesz minket, és folyamatosan szekál, hol az iskolai kötelezettségeinkkel, hol a szülők elvárásával, hol a mi kétségbe esésünkkel.
Messze nem mondanám, hogy könnyebb a mai generációnak. A jelenlegi tiniknek teljesen más tekintetben nehéz! Nem az információhiány a baj, ami miatt nehezebb megírni egy fogalmazást, vagy elkészíteni egy bemutatót, éppen ott a probléma, hogy túl sok információ van! És ez a rengeteg különböző dolog más-más irányból terhel le minket, mert igaz, hogy angolul könnyebben tudunk megtanulni, viszont az internetnek hála, jóval előbb fel vagyunk világosítva minden téren, mint ahogy azt a szellemi fejlettségünk indokolná.
Utoljára, egy jó tanács minden szülőnek! Értse meg, hogy gyerekére nyomás nehezedik és valahol be fogja adni a kulcsot. Ha nem az iskola terén, akkor a baráti körnél. Ha ott sem, akkor a családban nem lesz eléggé jelen, ha viszont úgy érzi, kamasza mindenhol kitűnő, akkor közlöm önnel, gyerekének másfajta, elnyomott, belső problémája van vagy egyszerűen rossz korba született!
Ui. Igen, ma volt egy kis nézeteltérésem a szülőkkel…
A szerző kilencedikes tanuló.